nagy viktor

Azt gondolták rólunk, tapasztalatlan, nyeretlen kétévesek vagyunk

Hosszú akvizíciós körúton van túl az OTP, 2014 eleje óta 11 pénzintézetet vett meg a magyar bank, az egyik legaktívabb felvásárló volt az európai bankszektorban, akvizícióival jelentősen növelte régiós jelenlétét. A legutóbbi, szlovén bankvásárlással lezárult egy korszak, a következő években a megvett bankok integrálása következik, ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne nyitott további akvizíciókra az OTP. A régiós bankok árazásáról, drága tanácsadókról, a román bankvásárlás meghiúsulásáról, az új versenytársakról, az Apple-ről és a Facebookról, későbbi lengyel, török vagy vietnami akvizíció esélyeiről is beszélgettünk Wolf Lászlóval, a bank vezérigazgató-helyettesével.

Rolls-Royce Cullinan: Varázsszőnyeg 150 millió forintért

Nincs is annál kellemesebb, mint egy stresszes, fárasztó, munkával töltött nap után beülni egy Rollsba, hagyni, hogy gombnyomásra magától bezáródjon az ajtó, és élvezni, ahogy végtelen csendben siklik a lakásszerű jármű, tökéletes szigetelésével kizárva a külvilágot, magyarázta nekem néhány éve a prágai Rolls-Royce-képviselet márkaigazgatója. Teljesen igaza van, alanyi jogon járnia kellene ennek az élménynek mindenkinek. Csak 156 millió dolog választja el ettől a Föld lakosságának 99,99 százalékát. Ennyi forintba kerül az a Rolls-Royce Cullinan, amit kipróbáltunk.

A bolgár és az ukrán bank húzza az OTP-t

Nagyot nőtt az OTP bevétele és profitja egy év alatt, ami nem véletlen, most már a nemrég megvett bolgár Expressbank számai is benne vannak a bankcsoport kimutatásaiban, részben ennek köszönhető, hogy a bevételek 16, a profit pedig 12 százalékkal nőtt az első negyedévben. De nem csak a bolgár bankra érdemes figyelni, idén az ukrán OTP rekordprofitot ért el, egyre nagyobb a hozzájárulása a csoport eredményéhez. Összességében a várakozásoknál jobban teljesített a bank az első negyedévben.

Jól bekezdett idén a Telekom

Jól bekezdett idén a Telekom, mármint ami a bevételeket illeti, minden szegmensben nőtt a cég, a motor továbbra is a készülékértékesítés és a mobil adat, és végre az észak-macedón leánycégnél is van növekedés. Alaposan megemelkedtek viszont a költségek is, a készülékértékesítéshez kapcsolódó költségek is megugrottak, de masszív végkielégítést is fizetett a Telekom, ráadásul frekvenciahosszabbításra is költött a cég. A szabad cash flow masszív pénzkiáramlást mutat, ennek ellenére továbbra is részvényenként 27 forint osztalékkal számol a menedzsment az idei eredmény után.

Orbán álma? Csányiék már megcsinálták

Még egy bankot vesz az OTP, aztán megpihennek, mondta Csányi Sándor nemrég, utalva annak a 2014-ben indult akvizíciós körútnak a lezárárására, amiben az OTP akkor már összesen tíz pénzintézetet szerzett meg. A múlt héten a magyar bank bejelentette, hogy egy tizenegyediket, egy szlovén bankot is megvesz, most tehát jöhet a pihenés. Vagyis jöhetne, mert a megvett bankokat szépen meg is kell emésztenie az OTP-nek. A tranzakciók lezárásával a külföldi leánybankok a fontosabb mutatókban már nagyobbak lesznek, mint a magyarországi operáció, külföldről származik majd a bevételek és a profit nagyobb része. Sikerült a nagy kifektetés, amiről Orbán Viktor még márciusban beszélt, persze az OTP terjeszkedése jóval régebben indult, mint ahogy azt állami szinten meghirdették volna. Tizenegy pénzintézet megvásárlása nem kevés, érdemes átnézni, mi történt az OTP-nél az elmúlt bő öt évben.

Milyen bankot vett már megint az OTP?

A terveknek megfelelően Szlovéniában vásárolt be az OTP, az SKB bank szintén annak a Societe Generale-nak a leánybankja, amelyik egymás után adja fel pozícióit a régióban. Az új szlovén szerzemény az elmúlt években megvett bankokhoz hasonlóan jól menedzselt pénzintézet, ráadásul relatíve nagy is, organikus növekedéssel is rövid időn belül meglehet az OTP-nek a kétszámjegyű piaci részesedés a szlovén bankpiacon. Megnéztük, mit kell tudni az SKB-ról.

Ez kiveri a biztosítékot: az elektromos autó jobban szennyez, mint a dízel?

Két hasonló méretű autó közül a dízeles tisztább, mint az elektromos, erre a következtetésre jutottak az ifo gazdaságkutató szakemberei, alaposan felkorbácsolva az indulatokat a belsőégésű-elektromos hitvitában. Bőven kaptak kritikát több oldalról is, többek között a Volkswagen is reagált, az ő számításaik szerint pont fordítva van, az elektromos autó a tisztább. Még jó, hogy az excel sok mindent elbír.

Feljött a Telenor nyakára a Vodafone

Hosszú idő után újra publikált statisztikákat a hazai mobilpiaci trendekről az NMHH. A számok azt mutatják, hogy a SIM-kártyák alapján a Vodafone megközelítette a Telenort, a Magyar Telekom első helye azonban továbbra sem forog veszélyben.

Történelmi csúcson a magyar tőzsde - Miért? És meddig emelkedhet még?

Száguld a magyar részvénypiac, történelmi csúcsra emelkedett az elmúlt napokban a vezető hazai részvényindex, a BUX. A magyar tőzsdét egyértelműen az OTP húzza, de több kispapír is becsatlakozott a raliba. A trend felfelé van, de több indikátor szerint egyre inkább túlvett a magyar részvénypiac, egyre közelebb a korrekció.

Milyen egy 100 millió forintos luxuskabrió? Már messziről vágyat ébreszt

Milyen egy 100 millió forintos luxuskabrió? Pont olyan, mint amilyennek lennie kell. Veszettül gyors, ha kell, hörög, ha kell halkan siklik, benne minden felhasznált anyag extra minőségű, ami fának néz ki, az fa, ami fémnek, az fém, ami bőrnek, az bőr. Százméterekről vágyat ébreszt, és minden részletével vigyorgásra késztet. Vezettük a Bentley kabrióját, a Continental GT Convertible-t.

BMW X5: Fölényes autópályakirály

Három napig hajtottuk az új X5-ös BMW-t, az 1200 kilométeres teszt után, ha csak egy szóval kellene jellemezni az autót, azt mondanám: fölényes. A releváns kérdésekre a válaszok: Igen, onnan fentről szinte minden személyautóra lefelé kell nézni. Igen, túl sok neki az útakadály (értsd: más közlekedési eszközök). Igen, nagyon fáj, ha lassan kell vele menni. Igen, kisimítja az úthibákat. Igen, fölényes. És igen, lesznek vele irigyeid.

Ha európai cég akarunk lenni, akkor európai módon kell gondolkodnunk

Már több száz magyar vállalattal ismertette meg a Budapesti Értéktőzsde a kkv-k igényeire szabott, a vállalatok külső finanszírozáshoz jutását támogató ELITE Programot, 17 hazai vállalat pedig már részt is vesz a vállalati pénzügyi kultúra fejlesztését, a vállalatvezetők szemléletformálását támogató képzésben. Köztük van az egyik legnagyobb hazai malomipari cég, az Első Pesti Malom és a vizuális kommunikációval foglalkozó Béflex. Dávid Gáborral, az Első Pesti Malom vezérigazgató-helyettesével, Bárán Lászlóval, a Béflex vezérigazgatójával és Paulovits Mártonnal, a Budapesti Értéktőzsde Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk az ELITE Program eddigi tapasztalatairól.

Besatírozza a régiós térképet az OTP, már megint bankot vett

Futószalagon veszi meg az OTP a SocGen régiós bankjait, most egy albán bank megvásárlásának végére tett pontot az OTP. Az új albán bank az OTP csoport számaihoz nem tesz sokat hozzá (mérlegfőösszeg, hitel, betét szinten kb. 1,5%), de új országban jelent meg a magyar bank, vagyis arra mindenképpen jó volt az akvizíció, hogy ezzel tovább színezte a régiós térképet az OTP, és egy olyan országban vetette meg a lábát, ahol biztató a gazdasági növekedés és jó a demográfia, Albánia egy olyan ország, ahol Csányi Sándor is szívesen szétnézne befektetések után. Albániában azért az organikus növekedés mellett szükség lehet további akvizíció(k)ra, hogy megfelelő (értsd, mérlegfőösszeg alapján kétszámjegyű) piaci részesedése legyen az OTP-nek. A Portfolio Tiranából tudósít.

Vadonatúj BMW-t mutattak be - Már ültünk benne

Értelmezhetetlenül nagy lyuk tátongott az 1-es és a 3-as széria között a BMW kínálatában, nem volt ott egy normális négyajtós modell (az egyterűeket most hagyjuk), nyilvánvalóan be kellett tömni valamivel, ezért a német autógyártó elkészítette a 2-es Gran Coupét. Münchenben újságírók egy szűk csoportjának be is mutatták az új modellt, amit elsősorban fiatal vevőknek szánnak. Ültünk az új autóban, itt vannak az első tapasztalatok.

Alaposan ráijesztett a befektetőkre a BMW

Több rekordot is megdöntött az eladásokban tavaly a BMW, korábban soha nem adott még el csoportszinten annyi autót a vállalat, mint 2018-ban, de rekordot ért el a BMW márka, a Rolls-Royce és a BMW-motorok eladása is. Emellett azonban a bevételek mérsékelten, az üzemi és a nettó eredmény viszont nagyobb mértékben esett vissza. Ráadásul idén is sok kihívással szembesül a cég, a WLTP-átállás, a brutálisan erős árverseny, a kereskedelmi háború negatív hatásai miatt a menedzsment arra számít, hogy idén jelentősen eshet a cégcsoport eredménye, részben emiatt esett több mint 5 százalékot a BMW árfolyama. A Portfolio az éves beszámoló közzétételét követő sajtótájékoztatóról, Münchenből tudósít.

Túlságosan szennyezőek a régi dízelek, nagyon nehéz lesz megtisztítani őket

Egyre több nagyvárosból tiltanák ki a régebbi dízeles autókat, mivel magas a károsanyag-kibocsátásuk. A probléma egyik megoldása az utólagos átalakítás lenne, ami azonban egyrészt rendkívül költséges, másrészt, mint ahogy egy friss tartósteszt is bizonyítja, az utólagosan beépített katalizátorokkal sem lesznek igazán tiszták a régi dízelek. Már csak azért sem, mert a katalizátorok nélkül a valóságban a hivatalos határérték többszörösét éri el a károsanyag-kibocsátásuk, ezzel pedig a legjobb utólagosan beépített katalizátorok sem tudnak mit kezdeni.

Német nemzeti bajnok születhet - Csak ne kelljen majd egyszer megmenteni, ha dől

Évek óta mennek a találgatások arról, mikor egyesítik a két nehéz helyzetbe jutott német pénzintézetet, a Deutsche Bankot és a Commerzbankot, most végre a menedzsmentek is elismernék, folynak az egyeztetések. A végső kimenetel egyelőre képlékeny, most még nagyobb valószínűséget adnánk annak, hogy nem lesz deal, mint hogy egyesül a két bank. A tranzakció egyébként néhány problémára kínál, többre viszont nem nyújt megoldást, sőt, ha dől a bank, akkor komoly stabilitási kockázatot is jelent, hogy ha egy nagy nemzeti bajnokot kell megmenteni.

Egyre nagyobbra dagad a Huawei-botrány - Hogy érinti a hazai mobilcégeket?

Az európai távközlési vállalatok nagy részéhez hasonlóan mindhárom nagy hazai telkó, a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone is alkalmaz kínai eszközöket a távközlési hálózatában, és bár kiemelten figyelik a kínai távközlési eszközgyártókat ért, kémkedéssel, kiberbiztonsággal kapcsolatos vádakról szóló híreket, nincsen szó a kínai cégek kizárásáról az eszközbeszerzéseikből, derül ki a három távközlési nagyvállalatnak feltett kérdéseinkre érkezett válaszokból.

7 kérdés, 7 válasz az OTP új menedzsment-struktúrájáról

Megteremtenék annak az elméleti lehetőségét az OTP-nél, hogy különváljon a most még Csányi Sándor által betöltött elnöki és vezérigazgatói pozíció. Mielőtt túlgondolnánk a kérdést, szeretnénk leszögezni, hogy a posztok különválása még nem a közeljövő kérdése, Csányi Sándor még évekig egyszemélyben töltheti be a két posztot. Ugyanakkor, hogy ha kaptunk egy magas labdát az OTP-től, lecsapjuk és elkezdünk beszélni utódlásának kérdéséről. Jobb alkalom ennél legutóbb kb. Bokros Lajos pénzügyminisztersége idején volt, több mint 20 éve. A téma bonyolult, összegyűjtöttük, mit érdemes tudni az elnök-vezérigazgatói pozíció különválasztásáról.

Fél éven belül két nagyon hasonló légikatasztrófa - Baj van a legfontosabb Boeinggel?

Fél éven belül másodszor történt légikatasztrófa a Boeing egyik legfontosabb gépének, a 737-esnek ugyanazzal a típusával. A tavaly októberi indonéz, és a mostani etióp baleset között sok a hasonlóság, egyelőre azonban még korai lenne azt a következtetést levonni, hogy a géptípussal van valami komoly probléma, de ha úgy lenne, az kritikus lehet az amerikai repülőgépgyártónak, ezt a forgatókönyvet már elkezdték beárazni a befektetők.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.